2010. május 3., hétfő

De jót játszottunk!

Beszámoló a Kecskeméti Ifjúsági Otthon szárnya alatt működő diákszínjátszó csoportok tevékenységéről.






Kecskeméten
XXI. Országos Diákszínjátszó Találkozó Regionális Fordulója
Lassan véget ér a fesztiválszezon a kecskeméti színjátszók számára. Az idei tanév is, ahogyan az előzőek, a sok szorgalmas munka gyümölcsét, a sikert hozta magával. Az első lehetőséget a bemutatkozásra, a IV. Kecskemét Fringe fesztivál keretein belül megrendezett Országos Diákszínjátszó Találkozó Regionális szemléje adta a fiatalok számára. Erre a művészeti programra többek között az Ifjúsági Otthon Ifjú Morbid Színpada, a Kada Elek Közgazdasági Szki., Kadásokk Színjátszó köre (a két csoport vezetője Sárosi Gábor, színész, dráma játékvezető, rendező) és a Katona József Gimnázium diákszínjátszó műhelye (vezetőjük Orbán Edit drámatanár) hozta el a tanév folyamán elkészített produkcióját. A fesztivál kimagasló színvonalú előadásokat produkált, a zsűri pedig nagyon nehéz feladat elé lett állítva, amikor minősítenie kellett a csoportokat. Végül az eredményhirdetésen az Ifjú Morbid Színpad és a Katonások csapatai egy-egy arany és egy ezüstminősítést kaptak, a Kadásokk csapata pedig, a nagy siker ellenére, emléklappal gyarapította a korábban arany és ezüst oklevelekkel telt vitrinjét. Kimagasló színészi teljesítményéért több diák színészi különdíjban részesült, továbbá Sárosi Gábor rendezői különdíjat kapott.


Denbrecenben
XXI. Országos Diákszínjátszó Találkozó
A fesztivál zárásával azonban nem ért véget a munka, hiszen az Ifjú Morbid Színpad és a Katonások csapata meghívást kapott az Országos Diákszínjátszó Találkozóra, Debrecenbe. A két fesztivál közötti próbák ezért kemény munkával teltek, hogy még tisztábbá és élvezetesebbé formálódjanak az előadások. A debreceni fesztiválon, már nincs külön minősítés, hiszen az maga a kitüntetés, hogy a csoportok továbbjutnak a regionális fordulókról és részt vesznek az országos gálán. Azért innen sem jöttek haza üres kézzel a kecskemétiek. Színészi, csoportos és rendezői különdíjjal jutalmazták a sok befektetett munkát.


Gyomaendrődön
Középiskolák Országos Diákszínjátszó Találkozója
Ahogy a színjátszók hazaértek a kimerítő ám sok tanulással és szakmai fejlődéssel járó fesztiválhétvégéről, figyelmük máris átterelődött Gyomaendrőd felé. A SZAKE szervezésében minden évben megrendezik a Középiskolák Országos Diákszínjátszó Találkozóját. A Kadásokk csoport egy teljesen újjáformált és átalakított előadással lendületesen vette be a színpadot. Az Ifjú Morbid Színpad sem volt rest megmutatni, hogy mekkora erő rejlik a diákszínházban.

A fesztivál zárásán mindkét csoport kitörő örömmel fogadta az arany minősítést és a színészi különdíjakat. Sárosi Gábort ismét kitüntették a legjobb rendezőnek járó különdíjjal.

Zsűritagokról
A fesztiválokról fontos tudni, hogy a zsűri tagjai, kifejezetten a szakmai közegből kerülnek ki, tehát mind színházi vagy drámapedagógiai pályán dolgoznak. Érdemes ezért megemlíteni, hogy kik azok, akik elismerően nyilatkoztak a Kecskeméti Diákszínjátszó Műhelyről: Perényi Balázs, Solténszky Tibor, Gyombolai Gábor, Romankovics Edit, Kaposi József, Vígh Ágnes, Szabados Mihály.

Gratulálunk a diákszínjátszóknak és kívánjuk, hogy még sok éven át dolgozzanak együtt, felhőtlen munkakedvvel. Örömmel nyugtázzuk, hogy Kecskemét az elmúlt évek folyamán, országosan elismert diákszínházi központ lett!

Tetszett a cikk? Ajánld másoknak is!
Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasdhoz Add a Twitter-hez

Légy az első kommentelő!

Megjegyzés küldése

VIVA aktuális műsora

m1 aktuális műsora

VH1 aktuális műsora

TV2 aktuális műsora

MTV Music Television aktuális műsora

RTL Klub aktuális műsora

Zsenge-mét: a kecskeméti fiatalok blogja / Kecskemét ifjúsági blogja © 2008. A blogot Gunity Gábor készítette - Másik oldalam: Robinson tábor

További oldalam: Film és Médiatábor

Ugrás a tetejére!