2010. május 16., vasárnap

Fürdőruha akkor és most!

Most, hogy lassacskán itt a fürdőruha szezon, a télen felugrott kilók mellett problémát okozhat a fürdőruha kiválasztása is. Ezek a szörnyű dilemmák: „Milyen legyen?”, „Bikini vagy inkább egybe részes?” , „Melyikben vagyok vékonyabb?” , „Szivacsos vagy push-up melltartót?” , „A mintás vagy az egyszínű előnyösebb?”

Mennyi gond van ezekkel a fürdőruhákkal … Manapság már el sem tudnánk képzelni, hogy miket kellet fel vennie egy 19. századi nőnek ahhoz, hogy nyílt vízben fürödhessen.

A fürdőruha történetének felkutatását az ókorban kell kezdenünk, mégpedig a rómaiaknál, akiknek kedvelt időtöltése volt a meztelenül fürdés, ill. maradtak fent olyan mozaik képek, melyeken a hölgyek kifejezetten bikinihez hasonlítható „öltözékben” tündököltek.


A mai napig tartó mondjuk úgy fürdőruha hullám a 19. században indult el, amikor a nők földig érő vászonban fürödhettek, ami még víz hatására sem látszik át + ennek tetejébe vagy is inkább alatta harisnyát kellett, hogy hordjanak. Ahogy telt az idő a ruhák egyre rövidebbek lettek, térdig értek, majd valamennyivel térd fölé is. A 20. században első ként Rita Hayworth volt az első filmsztár, aki a mellet magasra nyomó, combnál nem túlságosan bevágó fazonú fürdőruhát viselte, az 50-es évek híres filmsztárjai közt Marilyn Monroe is ilyet viselt.
 
 
A 70-es években hódító hippi divat eredményeként pedig megszületett a bikini viseletben a tanga illetve a háromszög alakú melltartó rész is. Ezek után pedig szabad a pálya mindenféle fazonú, színű, mintájú fürdőruha daraboknak.

2010-ben pedig hölgyeim és uraim, lehet ámulni, bámulni, vagy ötleteket gyűjteni:


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
ta.
 
 
 
 

Tetszett a cikk? Ajánld másoknak is!
Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasdhoz Add a Twitter-hez

1 komment:

Windows Crack Dot Net írta...

This site So far all my test emails are going to the Inbox. So it is the CHEAPEST mail / program I know of and also the BEST COST FOR MONEY. Each email you send has a different subject and body, a different sender name / reply ID, and is sent by a different SMTP account.
Website I can get more contacts through the Internet at any time. I can use any email address to send emails. Send emails based on daily and hourly limit, contains email checker, auto unsubscribe, bounce checker, tracker, latest emails from pop / IMAP server, auto check for Gmail / yahoo preventing blocking of bill.
this website AB Key Bulk Mailer Serial Number will also help you get better email quality and the model you are using. It will help you easily grow online and gather as many audiences as possible based on your business. Because, after all, the main goal of online advertising is to reach the audience of your choice.
this link AB Bulk Mailer Registration Key this sense, ab bulk is the best application and a very popular program on the Internet. Another great feature of this program is that the emails you send with this software will not be spam. Because nobody checks the spam folder in your mailbox.

Megjegyzés küldése

VIVA aktuális műsora

m1 aktuális műsora

VH1 aktuális műsora

TV2 aktuális műsora

MTV Music Television aktuális műsora

RTL Klub aktuális műsora

Zsenge-mét: a kecskeméti fiatalok blogja / Kecskemét ifjúsági blogja © 2008. A blogot Gunity Gábor készítette - Másik oldalam: Robinson tábor

További oldalam: Film és Médiatábor

Ugrás a tetejére!